BECUP 2010 – a verseny után

Klánhírek

2010. augusztus 30. - raykrepsz

Pár héttel ezelőtt amikor szóba került a BC2 felvétele a BECUP 2010-es játéklistájába elhatároztuk, hogy amennyiben a végleges programba is bekerül a legújabb Battlefield játék, akkor a  csapatunknak ott a helye a rendezvényen. A kezdés előtt 2 nappal még bizonytalan volt, hogy sikerül-e a magyar közösségből minimum 5 csapatot indítani a kupán, de végül megtérült Drang, Tomek és SIN áldozatos munkája és összejött a megfelelő létszám az induláshoz.

A csapatot 8 játékos képviselte a helyszínen: Grillo; speede85; Lpet; erikthekippa; AMIGA[HUN]; mazsi; HEGE és raykrepsz. Természetesen mindenki meghozta a szükséges áldozatot ahhoz, hogy a rendezvénnyel időben és technikailag se ütközzön semmi. Többek között komoly logisztikai feladat volt Amigának a gépet feljuttatni pestre, vagy Erik és Speede  a péntek esti meccs után elment dolgozni az éjszakai műszakba, így szombat reggel fél óra alvás után ültek le a gép elé, de LPET utolsó pillanatban történő számítógépház vásárlása is megérne egy külön cikket. Természetesen a felkészülésre (taktika kidolgozás és annak begyakorlása) most sem fecséreltünk időt, így teljesen felszabadultan győzelmi kényszer nélkül indultunk a rendezvényre. 

A pénteki érkezés, nevezés, bepakolás és beüzemelés szinte zökkenőmentesen ment, majd következett az első mérkőzés a coRDHA csapata ellen. Számunkra előnyös mapon (Arica Harbor) mérkőztünk meg, de sajnos ellenfelünk jobbnak bizonyult nálunk, ezért vereséget szenvedtünk. 

 

A vereség szerencsére nem viselte meg a csapatot, az estét jó hangulatban zártuk és 11 körül indultunk haza pihenni (egyesek dolgozni).  Szombat reggel 8 óra körül kezdtünk gyülekezni kicsit álmosan és fáradtam kapcsoltuk be a gépeinket. Az első mérkőzésünk a BF.HU MIX csapata ellen 9.00-kor kezdődött. Az ellenfelünknek nem sikerült 8 játékost összeszednie, ezért a mi csapatunk is csak 7 fővel, Grillo nélkül indult csatába.  Az összecsapást kicsit álmoskásan kezdtük, erősen érződött, hogy még reggel van, így az első kört vereséggel zártuk. Szerencsére a visszavágót már komolyan vettük, sikerült is győznünk és összesítésben kb 20 tikettel az összecsapást megnyertük.

 

A következő mérkőzés a GIGABYTE csapata ellen zajlott. Ellenfelünk játékerejét ismerve  a tisztes helytállás és a minél kisebb arányú vereség elérése volt a célunk. Az első körben teljesen visszaszorultunk a kezdőpontunkra, leéledés után rögtön meg is kaptuk a fejesünket, így ez a mérkőzés nem sok élményt hozott. A visszavágó kicsit jobban sikerült, folyamatos mozgással mindig sikerült 1 pontot birtokolnunk, ezért megúsztuk a kínos mészárlást a kezdőpontunkon :D

 

 

Ebédszünet után az utolsó Conquest mérkőzésünk következett a HUN4CE&HRT csapata ellen. Az összecsapás a WHITE PASS térképen zajlott, melyen szoros mérkőzésen, sikerült mindkét kört megnyernünk.

 

A Conquest 8v8-as küzdelmeket 2 győzelemmel és 2 vereséggel zártunk, így a pénzdíjas versenyen a III. helyen végeztünk.

A délután hátralévő részében a csapatok a tárgynyereményekért szálltak harcba. A küzdelmek Squad Rush módban zajlottak, ezért a 8 fős csapatok 4 fős Squad-okra oszlottak (Team GIGABYTE 1, Team GIGABYTE 2, coRDHA 1, coRDHA 2, 818 1, 818 2, HRT, HUN4CE, BF.hu mix team) A 818 1-es csapatában speede85, erikthekippa, AMIGA[HUN] és HEGE a 2-es csapatban pedig  Grillo, Lpet, mazsi és raykrepsz kapott helyet.

Sqad Rush meccseink eredményei:

818 1     vs.     TG 1      vereség

818 1     vs.     TG 2     vereség

818 1     vs.     coRDHA 1     vereség

818 1     vs.     coRDHA 2    döntetlen

818 1     vs.     HRT     vereség

818 1     vs.     HUN4CE     vereség

818 1     vs.     BF.hu     döntetlen

818 1     vs.     818 2     2-es csapat győzelem

818 2     vs.     TG 1     vereség

818 2     vs.     TG 2     vereség

818 2     vs.     coRDHA1     vereség

818 2     vs.     coRDHA 2     győzelem

818 2     vs.     HRT     döntetlen

818 2     vs.     HUN4CE     győzelem

818 2     vs.     BF.hu     vereség

A fáradtság és a tapasztalatlanság ebben a módban erősen rányomta bélyegét játékunkra. Alapvetően a 2-es csapat három meccset szúrt el a BF.hu ellen döntetlenre talán hozhattuk volna, a HRT ellen védő oldalt ellazáztuk, a coRDHA 1 ellen pedig támadó oldalon az első pont robbantásához kb 1-2 sec hiányzott, ha lemegy talán ezt is hozhattuk vonla döntetlenre. Mindent összevetve nagyon jó ellenfelekkel, nagyon jó meccseket játszottunk! 

Az este folyamán az eredményhirdetés előtt még egy meccs volt hátra, amit a színpadon combo gépekkel vívta a BECUP csapat az otthon játszó PUBLIC csapat ellen. A 818-as klánt mazsi és raykrepsz képviselte a BECUP csapatban. Látványos és szórakoztató meccs volt, ami a BC2 játéknak megfelelő reklámja volt a helyszínen.

http://www.battlefield.hu/content/2010/08/30/BECUP_2010_BFBC2_vegeredmeny

http://www.battlefield.hu/content/2010/09/01/Szezonon_innen_BECUP_LAN-on_tul…

http://www.battlefield.hu/content/2010/09/01/Vferi_-_BECUP_egy_admin_szemszogebol

HozzászólásokHozzászólások 7 komment »
JohnConnor - 2010. augusztus 30., hétfő 22:10

Gartulálok hozzá, méltó helytállás volt!

raykrepsz - 2010. augusztus 30., hétfő 22:33

Mára ennyi holnap befejezem a SR-os részt is.

Dwayne.Hicks - 2010. augusztus 31., kedd 12:48

Gratulálok mindenkinek aki részt vett az eseményen! Le a kalappal… :D

HEGE - 2010. augusztus 31., kedd 17:48

Nagyon sajnálom a péntek esti chordha meccset hogy elúszott.
Ha szombaton van talán meg lehetett volna fogni őket .
Na mindegy.
Grat mindenkinek

Grillo - 2010. augusztus 31., kedd 23:34

Fasza volt, ha a profik nem velünk játszanak, akkor máris megvan a 2. hely. Meg lehet többen indultak volna,egy többesélyes versenyen.

nadi - 2010. szeptember 3., péntek 16:43

szep volt fiuk, szep kis moka lehetett; GRAT

coRDHA|sotetpapa - 2010. szeptember 8., szerda 13:54

Üdv!

Remek beszámoló! Kösz hogy ott voltatok, mint játékostárs és mint ellenfél! Remélem jövőre is találkozunk!

Üdv!

Hozzászólások Hozzászólás írása

Bejelentkezve: . X

* Ha gyalázkodó, politizáló, fröcsögő hosszászólást írsz törölni fogjuk, téged pedig nem fogunk szeretni, maradj hát a bizalom körében!

Hozzászólások RSSRSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Hozzászólások RSSVisszakövetés (trackback) URL